Járatkészítéskor a vakond a talajt egy ideig maga alá tapossa, majd amikor már túl sok a föld, a talajfelszín irányába ásott járaton keresztül kitolja. Egy vakondtúrásban egy vödörnyi föld is lehet. A vakond territóriuma eléri a 600, 900 négyzetmétert is, ha ebben nem gátolják szomszédos vakondok vagy akadályok. A vakond mindig a legkisebb ellenállás irányába halad, eközben járatainak számát és hosszúságát évről évre növeli. Egy 25 x 25 méteres területen 50, 60 vakondtúrás is keletkezhet egyetlen példánytól! Szívesen telepszik meg a vakond ott, ahol az előző járattulajdonos szűrét már kitette a gondos gazda. Ilyen helyen ugyanis kész infrastruktúra fogadja őt. Emellett az üres járatokba beköltözhet béka, egér, cickány, pocok, patkány, lódarázs. Nem mindegy tehát, hogy a legelső vakondot mennyi ideig hagyjuk ásni! 4. A vakond a táplálékállatok mozgását követve szárazság idején a mélyebb járatokban kutat. Ilyenkor a vakondtúrások keletkezése szünetel. Eső után aztán feljebb jön, és kiderül, hogy mégsem hagyta el a kertet. Vakondokriasztó a metroman.hu webáruház kínálatában rendelhető!