Sminkiskola neked

sminkiskola

sminkiskola

Azt tudni kell rólam, hogy világ életemben őrült módon maximalista voltam, így ha valamiben döntenem kell, ott előbb pontos mérlegelés – pro és kontra lista készítése szükség esetén- előzi meg a döntésemet. A sminkes képzés kiválasztásánál sem volt ez másként. Volt egy-két iskola, aminek nézegettem a honlapját már egy ideje, míg végül csak kettő maradt játékban és ebből volt az egyik a profisminkiskola.hu, ami mellett végül döntöttem – egy pró és kontra lista segítségével. Lényegében az egyetlen negatívum az volt, hogy kicsit messze volt nekem, de mivel megoldást kínáltak a képzés alatti szállásra is, ezért végül is ez sem számított igazán, viszont egy sima sminkes képzésnél jóval többet ad. Például benne van a 6D volume műszempilla képzés is a smink képzésben és ráadásul igazi tapasztalt profiktól lehet tanulni. Ezek mellett az érvek mellett pedig nem mehet el egy maximalista sem, aki sminkesnek készül. Úgyhogy megcsináltam a képzést, úgy érzem kimaxoltam és most már „praktizálok”. A képességeimhez mérten a legjobban, természetesen.

This entry was posted in Sminkiskola and tagged . Bookmark the permalink.

Leave a Reply